Zságot András
Anyám nevére
Babits Mihály Anyám nevére
Című versének ihletettségében írok.
Édesanyámnak elmondtam,
Hogy velem tíz lakás szeret
Találkozni a házamból,
Kettő a tizedikről,
Egy a kilencedikről,
Három a nyolcadikról,
Kettő a hetedikről,
Egy az ötödikről,
Egy a harmadikról,
De édesanyám semmit nem
Válaszolt,
S én lefeküdtem, s álmodtam
Egy vad álmot.
Mit tegyek a lakásokkal?
Meneküljek a világ végére,
Mindig jönnek, mindig találkoznak,
Mindig köszönnek is szemeikkel.
Mikor mondom, ne kínozzatok,
Mikor mondom?
Ne kínozzanak! Fáj a fejem,
A szívem, a gyomrom, fáj
Mindenem.
Ebbe százszor kell belepusztulni,
Én bele szeretnék pusztulni,
Énnekem már semmihez nincs
Elhatározásom.
Édesanyám, hol vagy, még nem
Nőttem fel!
Látod, még írok neked levelet,
S a lányokat sajnos egyre ritkábban
Látom.
Édesanyám, fogjunk össze, mondd
El a titkokat,
S én is elmondom, mit írtak a
Szlávok, amikor nem voltak
Álmosak.
Édesanyám, tíz lakás, az enyém
Csak egy, s a többi szótlan,
Zárt,
Gyere ide, kérlek, add a
Kezembe a világ legszebb
Gyógyszerét és nevess a
Legkedvesebb mondatomon!
Tíz lakás, ha körbevesznek engem,
Nem szólhatok, nem ihatok,
Ne ehetek, tíz lakás nagyon
Sok, mindig rám néznek,
S én nem menekülhetek.
Édesanya kis házikója,
De sokszor látom az utcát,
Fel kell menni egy emelkedőn,
S már ott is vagyunk,
Gyerekkorom csínytevéseit nem
Feledjük, elmondjuk, hogy
Játszottam a mézes macival,
S a tíz lakás csendben jő.